Alig tanultam pár napja autómentőzni, máris majdnem megvertek, mi van ezekkel a mai gyerekekkel!?
Emlékszem, amikor apámmal elkezdtem tanulni az autómentőzést, egy este tizenegy óra körül hirtelen kaptunk egy hívást közúti segélynyújtásra. Ez volt az első éjszakai bevetésem, egyszerre voltam ideges és izgatott😳.
A helyszínre érve egy személyautó első kereke teljesen beleragadt a szántóföld széli sárba, és mozdulni sem tudott.
Ami még ennél is túlzóbb volt, hogy az autó mellett közel húsz fiatal fiú állt, mindannyian iskolásnak tűntek. Kérdezősködés után kiderült, hogy az autó tulajdonosa egy középiskolás, a többiek pedig az osztálytársai. Gondolom, titokban elvitte a családi autót, aztán egy rosszul sikerült driftelés után egyenesen a földeken kötött ki.
Először megpróbálták maguk kitolni az autót, de csak sárral lettek tele. Végül engedelmesen felhívtak minket, hogy oldjuk meg a helyzetet.
Miután kiemeltük az autót, apám 15 000 forintot mondott (az éjszakai tarifa általában 20 000-től indul).
Erre teljesen kiakadtak: "Micsoda? Ennyire drága? Raboltok minket?😡"
Apám csak keserűen tudott mosolyogni: "Ez már így is nagyon olcsó sayılır 😅."
De minél többet beszéltek, annál türelmetlenebbek lettek, valaki elkezdett pimaszkodni, valaki gúnyosan utánozta apám beszédét, mások pedig olyan arccal néztek ránk, mintha azt mondanák, "de könnyen keresitek a pénzt", a hangulat kezdett feszültté válni. Ott álltam mellette, és először éreztem úgy, hogy az autómentős munka nemcsak autók vontatásából áll, hanem néha menekülni is kell.
Aztán jött a klasszikus folytatás—
Elkezdték a zsebeiket, a robogóik üléseit kutatni, és egy csomó aprópénzt szórtak a motorháztetőre, mintha valami "extrém pénzgyűjtő kihívásban" lennének. Végül nagy nehezen összekapartak 12 000 forintot, és magabiztosan mondták: "Ez így jó lesz, nem?"
Apám nem erősködött tovább, bólintott, elvette a pénzt, és hagyta őket menni. Talán már neki sem volt kedve vitatkozni.
Először értettem meg mélyen: ez a munka nemcsak a gépek kezeléséről szól, hanem arról is, hogy olvasni kell a helyzetet, tudni kell tárgyalni, és lenyelni a békát.
Azt hittem, az az este már elég izgalmas volt, de hajnali négy körül jött egy újabb hívás. A hívó fél nagyon sürgős hangon mondta, hogy lerobbant az autója, és könyörög, hogy azonnal menjünk segíteni.
Álmosan indultunk útnak, de a helyszínen sehol sem találtuk az autót. A hívó fél folyamatosan hívogatott, hogy "még egy kicsit előrébb", "mintha most láttam volna magukat", és végül majdnem egy órát keringtünk azon az úton... mire rájöttünk: valószínűleg átvertek minket.
Abban a pillanatban tényleg kicsit mérges lettem, és nem tudtam nem arra gondolni: "Vajon azok a középiskolások voltak?" Bár bizonyítékom nem volt, őszintén szólva—nagyon valószínűnek tűnt.
Az az éjszakai első bevetésem, mint egy kontrollálatlan valóságshow.
Az első fele a tinédzserek sárban autót borító showja volt, a második fele egy rejtélyes személy éjféli tréfája.
Az autó a sárban, a pénz az érzelmekben, az emberek az értékrendekben ragadtak.
Aznap értettem meg igazán: ez a munka nem az "emberek segítéséről" szól, hanem mindenféle életbeli hibával való szembenézésről.
És én hivatalosan is "beléptem" 🤣.
